Kezdő oldal
ASDU
Galéria
Támogatóink
Elérhetőség

Rólunk

A Táncegyesület rövid története:

- 1996-ban alakult Érden Cindrich József vezetésével és hozzávetőleg húsz - a táncot és mozgást szerető - fiatallal.
Ebben az évben Ki-Mit-Tud? televíziós elődöntőbe jutottunk be.
1998-ban a százhalombattai Barátság Művelődési Központ keretei közé fogadta a csoportot.
Jelenleg három településen: Érden, Százhalombattán és Diósdon működik tánciskolánk 60-80 fővel.
Bár a létszám tekintetében ez nem tűnik túl soknak, de soha nem a mennyiségre, hanem inkább a színvonalas oktatásra helyezzük a hangsúlyt. Az eredményeinken fellengzés nélkül hűen tükröződik.
Ez évben Magyar Bajnoki második, harmadik és negyedik helyet szereztük meg az I.D.O. Szövetsége által rendezett bajnokságon, így talán az egyetlen csapat vagyunk a régióban, akinek mindkét hazai bajnokságról vannak számottevő eredményei.
2002-ben az E.S.D.U. Szövetség Európa Selejtezőjén már kilenc koreográfiával, három korosztályban álltunk rajthoz, és mindegyikkel dobogón végeztünk: négy arany, három ezüst és két bronz volt az eredménylistánk, és egyenes ágon jutottunk ki az Európa Bajnokságra.
2002. májusában Villach-ban került megrendezésre az Európa- Bajnokság, ahonnan három bronzéremmel térhettünk haza, és első magyar csapatként sikerült kijutnunk a világbajnokságra. Ennek ellenére nem sikerült elindulnia VB-én, mert Las Vegas-ban került megrendezésre, és támogatás híján saját erőnkből nem futotta rá, bár esélyesként indulhattunk volna rajta. Ennek ellenére a Magyar Bajnokságban remek szezont zártunk.

- A 2003-as Magyar Bajnokságon kilenc produkcióból hét dobogón végzett.
Az ausztriai, Oberwarth-ban megrendezett Európa Bajnokságon két második és két harmadik helyet szereztünk, Várszegi Alexandra gyermek egyéni kategóriában Európa Bajnoki-címet szerzett. Ismét indulási jogot nyertünk a VB-re de ismét nem utaztunk ki.
2004-ben a St. Pölten-i EB-én első és második helyet szereztünk gyermek kategóriában.
A hazai bajnokságon nyolc produkcióból öt bajnoki, két második és egy harmadik helyet szereztünk.
A VB-ről már csak annyit, hogy megegyezik az eddigiekkel.

- Ezek az eredmények komoly szakmai sikereknek számítanak, melyek sokrétű tudást pl.: akrobatika, torna elemek, klasszikus- modern tánc technikákat ötvöznek.
Ennek ellenére mégsem ezt tartjuk a legfontosabbnak.
Megalakulásunk óta három növendékünk lépett tanári pályára, és ma is dolgozik egyesületeknél.
Többen felvételiztek tőlünk a Táncművészeti Főiskolára, és választották hivatásuknak a táncot.
Tananyagunk bekerült a Főiskola oktatási anyagába, és már jómagam is tanítottam ott.
2005-től művészeti iskolaként működtünk tovább, mely szakmailag magasabb rangra emeli munkánkat.
Fontosnak tartjuk, hogy mindig is igyekeztünk a lehető legjobb körülményeket biztosítani növendékeink számára.
Érden saját tánctermet tartunk fenn, kereskedelmi szemléletünknek köszönhetően (természetesen ez csak a gazdasági működésre értendő) a működésünk folyamatos, és a helyi szinten kiemelkedőnek, példamutatónak mondható.
Jelentős szerepet töltünk be a régióban az itt élő fiatalok, családok sportolásában, kulturális oktatásban, egészséges életre nevelésben.
Sokszor láttunk el kreatív feladatokat is pl.: iskolák, óvodák javára alapítványi gyűjtésében, városi kulturális rendezvényeken, képviseljük városunkat idehaza és külföldön egyaránt.
A legfontosabb mégis az, hogy olyan értékeket képviseljünk, melyek hiányában nem beszélhetünk az ifjúság testi-lelki-szellemi neveléséről és a közösségi élet formálásáról.
Röviden ez a Cats Dance Team (Cica TE), leírva csak egy tánciskola, de nekünk egy életforma.

Tisztelettel: Cindrich József - elnök
Cats Dance Team (Cica TE)